A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekTisztelt Vízhasználó!
Tájékoztatjuk, hogy letölthetők a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény és a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet által szabályozott vízgazdálkodási (volt Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program, röviden OSAP) adatszolgáltatás 2022. tárgyévre vonatkozó adatlapjai és kitöltési útmutatói.
A mezőgazdasági vízhasználat és vízszolgáltatás:
Egyedi mezőgazdasági vízhasználók:
Mezőgazdasági vízszolgáltatók (vízügyi igazgatóságok, regionális vízművek, vízgazdálkodási társulatok):
Az adatlapok és a kitöltési útmutatók honlapunkon kívül az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapjáról (www.ovf.hu/hu/osap-doc) is letölthetők.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a mezőgazdasági vízhasználatra és vízszolgáltatásra, valamint a felszíni vízkivételekre és a felszíni vizekbe történő vízbevezetésekre vonatkozó adatszolgáltatás adatlapjait 2023. január 31-ig, míg a felszín alatti vizet kitermelő vízkivételekre, valamint megfigyelő kutak üzemi figyelési tevékenységére vonatkozókét – a kiküldött (vagy kiküldés alatt álló) felszólító levélben foglaltaknak megfelelően –, 2023. március 31-ig kell Igazgatóságunkra benyújtani.
Tájékoztatjuk, hogy az adatszolgáltatás kizárólag statisztikai céllal történik.
Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy az adatszolgáltatás kötelező! A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 32/A. § (1) bekezdése alapján, aki jogszabályban, hatósági határozatban vagy közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktusban szereplő vízgazdálkodási előírást megszeg, ideértve a vízgazdálkodási adatszolgáltatási, kötelezettséget is, a jogsértő magatartás súlyához igazodó, legfeljebb 1.000.000 forint összegű vízgazdálkodási bírságot köteles fizetni! A természetes személyre kiszabott bírság összege nem haladhatja meg a 300.000 forintot.
A fentiekre tekintettel kérjük, hogy az adatszolgáltatási kötelezettségét Igazgatóságunk felé maradéktalanul és a jelzett határidőig teljesíteni szíveskedjen!
Amennyiben kérdése van az adatlapokkal kapcsolatban, kérjük telefonon keresse ügyintézőinket!
Együttműködését köszönjük!