A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekIgazgatóságunkon az elmúlt években a közfoglalkoztatás egyre nagyobb teret kapott, mára a DDVIZIG a térség legnagyobb közfoglalkoztatójává vált. Míg 2006-ban 83 fő foglalkoztatására került sor „közmunka-program” keretében, 2012-re ez a létszám 700 főre emelkedett. A legmagasabb átlaglétszámú közfoglalkoztatás 2016-ban valósult meg, 844,33 fős átlaglétszámmal. A jelenleg futó közfoglalkoztatási programunkban közel 400 főt foglalkoztatunk. A munkavégzés az Igazgatóság teljes működési területére kiterjed. Baranya és Somogy vármegyében több mint 100 településről vonjuk be a lakosokat a foglalkoztatásba, melyek között magas a hátrányos helyzetű települések száma, ahol a közfoglalkoztatás jelenti az egyetlen munkalehetőséget. A közfoglalkoztatási programjaink során minden esetben képzések is zajlanak, melyekre a Baranya- és Somogy Vármegyei Kormányhivatal szervezésében GINOP program keretében kerül sor.
A közfoglalkoztatottak által elvégzett munkák megoldást jelentenek azon ár-, és belvízvédelmi, valamint vízrendezési művek műszakilag szükséges fenntartási munkáinak elvégzésére, melyekre az Igazgatóság számára rendelkezésre álló fenntartási keretek nem biztosítottak lehetőséget. Ennek megfelelően a közfoglalkoztatási programok keretében elsősorban a következő munkák elvégzésére kerül sor: élőmunka-igényes cserjézés, kiegészítő kézi kaszálás, meder-, műtárgy fenntartás, iszapolás, töltéstartozékok és hajózási jelek karbantartása, Dráva-part fenntartás, gátőrtelep karbantartás. A programok során az adminisztratív feladatok ellátását is közfoglalkoztatási jogviszony keretében oldjuk meg. Továbbá olyan speciális-, a vízügyi ágazat szakfeladatai közé tartozó munkák elvégzésének segítésére is lehetőséget biztosít a közfoglalkoztatás, mint földmérési munkák, vízrajzi adatok rendszerezése, hatósági feladatok ellátásának támogatása, műszaki előkészítés.