A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekA Dráva Olaszországban, a Tiroli-Alpokban ered, 1228 méteres tengerszint feletti magasságban. Útja során érinti Ausztriát, Szlovéniát, hazánkat, végül Horvátországon keresztül éri el Almásnál dunai torkolatát. Teljes hossza 733 kilométer. Magyarország területét Őrtilos és Matty között érinti, s 138 kilométer hosszúságban kanyarog.
Határfolyónk Horvátországgal, a Zákány és Bélavár közötti 29 kilométeres szakasza déli szomszédunkban folyik. A Dráva hazai vízgyűjtő területe 8431 négyzetkilométer.
Annak ellenére, hogy a Dráva Magyarországot érintő szakasza páratlan szépségű, nem mondhatjuk, hogy a jövőben nincs tennivalónk. Ami azt jelenti, hogy a Dráva Őrtilos-Barcs közötti szakaszán ugyan a mai napig is megőrizte természetközeli állapotát, még mindig felfedezhetjük az érintetlen folyókra jellemző tulajdonságait, kanyargósságát, építő és romboló munkáját, zátonyait, mellékágait, ám ezt igen összetett szempontok figyelembevétele mellett is meg kell őriznünk.
E dinamikus rendszer egyik legfőbb értéke, hogy változatos élőhelyet biztosít egy igen gazdag állat- és növényvilág számára, fajok sokaságának nyújt megélhetési, sok esetben megmaradási lehetőséget.
Az egyik gond ezzel kapcsolatban, hogy a folyó felső és középső szakaszain, azaz Őrtilostól felfelé a Drávát keresztirányban elzáró erőművek épültek. A több mint húsz létesítmény jelentősen befolyásolja a természetes áramlási viszonyokat, s ennek hatásai a hazai folyószakaszon is érezhetőek, kimutathatóak. A vízierőművek a szállított hordalékot felfogják, csúcsjáratásos üzemmódjuk pedig szélsőséges napi vízszintingadozásokat okoz.
A másik: a vízgyűjtő területen a gazdálkodásból, illetve a településekről származó szennyeződés rontják a vízminőséget. Márpedig ezek hatással vannak az állat- és növényvilágra, károsítják a környezetet.
A szakemberek keresik e gondok megoldását, ennek eredménye, hogy a Dráván a folyógazdálkodás-tervezés „három emeletes": vízgyűjtő szinten, összetett módon és hosszú távon gondolkodnak a jövőjéről. Az előbbi esetében a fő szempont az, hogy akár a folyón, akár vízgyűjtőjén történik beavatkozás, annak hatásai sok kilométerre lejjebb, távolabb is érezhetők. Az összetettség megkívánja, hogy a terv kidolgozásában érvényre jussanak a természetvédelem, a vízügy, a környezetvédelem, a lakosság, a turizmus, a vízi közlekedés, az erdő- és halgazdálkodás szempontja is. A hosszú távú gondolkodás annak az elvárásnak tesz eleget, hogy a jelenkor tájhasználatának meg kell őriznie az utókor számára a folyó kínálta lehetőségeket, a Dráva szépségeit.
A Dráva folyó a Dunai torkolattól Bélavárig (198,6 fkm) hajózható.
II. kategóriájú hajózó út van kijelölve a Dráva folyón a magyar jogszabályok szerint a 70,2 -198,6 fkm között.
A Dráva teljes Magyarországi szakasza NATURA 2000 területen helyezkedik el.
A Dráva folyó magyarországi szakaszának szelvényezése
2022. 03. 02.
A Dráva magyarországi szakaszáról készült térképek .pdf formátumban megtekinthetőek és letölthetőek ide kattitva.