Események

22
2020. április 22., szerda

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője

KSZDVG_SM

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus szakterületen.

13
2020. február 13., csütörtök

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a Dráva Völgye Középiskolában

iskola_sm

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus és vízgazdálkodó technikus szakterületen.

4
2019. december 4., szerda

Nyílt Nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán

NKEfel_sm

Kari Nyílt Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán, ahol a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát.

10
2019. április 10., szerda

Magyar Mérnöki Kamara szakmai továbbképzése

A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási- és Vízépítési Tagozata által előírt 2019 évi kötelező szakmai továbbképzés lebonyolításában idén a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai is aktív szerepet vállalnak. A műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára szervezett rendezvényeken kollégáink, mint előadók vesznek részt.

5
2018. december 5., szerda

Nyíltnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

IMG_2759_sm

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 2018. december 5-én nyílt napot tart. A Kar vezetője és kollégái érdekes előadásokkal mutatják be az intézményben folyó képzéseket, a vízügyi életpályamodellt, a jeges árvíz elleni védekezési lehetőségeket, a műszereket és terepmodellt, mely témák mind ízelítőül szolgálnak az vízügyes élet mindennapjainak megismeréséhez az érdeklődőknek.

21
2018. április 21., szombat

Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén - 2018. április 21-én

DSCF5056_sm

Az 1970 óta ezernél több szervezet közreműködésével világszerte megrendezett Föld Napja eseményei bolygónk környezet- és természetvédelmi problémáira hívják fel a figyelmet és kínálnak megoldási javaslatokat azokra.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Pinczehelyi-Tátrai Tímea, PR-munkatárs

Hidrológiai tájékoztató 2019. 05. 13.

2019. május 13., hétfő 13:37

Vasárnap, az esti órákban egy hidegfront érte el az ország nyugati, dél-nyugati részét. A front heves zivatarokkal, záporrokkal, viharos széllel érkezett. Az igazgatóság területén 3-22 mm közötti csapadékok estek. A legnagyobb eső Felsőszentmárton környékén volt, itt 22 mm esett. Lényegesen kisebb mennyiség hullott Nagyatád (3 mm), Balatonlelle (4,5 mm) térségében.

A területünkön lévő patakok vízállására általában elmondható az alacsony vízszínt. Magasabb mederteltségi értékek vannak a Balatonba torkolló vízfolyásainkon, a parti sávban. A Fekete víz magas vízállása mesterségesen felduzzasztott, a Cún-Szaporca vízrendszer vízpótlási tevékenysége miatt.


A teljes hidrológiai tájékoztató letölthető PDF formátumban:

Utolsó módosítás: 2019. május 13., hétfő 13:45